Az Alien: Isolation története 15 évvel a klasszikus A nyolcadik utas: a Halál eseményei után játszódik. Főhősünk Amanda, Ellen Ripley lánya, aki a Sevastopol űrállomásra érkezik, hogy anyja eltűnése után nyomozzon. Az állomáson viszont elszabadult egy xenomorph, mely megtizedelte a személyzetet. Amanda bőrébe búja a feladatunk egyszerű - túl kell élnünk. Ennek megvalósítás azonban már nehezebb lesz: az Alien folyamatosan tanul és alkalmazkodik egyéni játékstílusunkhoz, így időről időre újabb trükköket kell kitalálnunk arra, hogyan kerülhetjük el. Megölni ugyanis nem tudjuk, fegyverek és erősítés hiányában csak magunkra, a mozgásdetektorra és az általunk összetákolt figyelemelvonó eszközökre számíthatunk. A folyamatos fenyegetettség érzetét fokozza, hogy limitált mentési pontok állnak a rendelkezésünkre, így jól meg kell gondolnunk, mikor mentünk, valamint a Sevastopolon ragadt túlélőkről és androidokról sem tudhatjuk, hogy barátságosak, vagy ellenségesek, mindaddig amíg interakcióba nem lépünk velük. Aki abban reménykedik, hogy egy idő után kiismeri az Alien mozgását, már most kezdhet aggódni, mivel a kihívást fokozza, hogy az idegen minden egyes betöltésnél más, véletlenszerű útvonalon halad. A fejlesztő Creative Assembly stúdiónak köszönhetően az Alien: Isolationben újra átélhetjük A nyolcadik utas: a Halál horrorisztikus hangulatát, valamint az Alien univerzum új titkaira is fényt deríthetünk a történet felgöngyölítésével. Az autentikus élményről gondoskodik a klasszikus filmhez hű látványvilág, a maga kopottas, mocskos környezetével, valamint az eredeti hangeffektek és zenei betétek újrakevert változatai. Az izgalmat a belsőnézetes játékstílus fokozza, melynek hála testközelből élhetjük át a csontig hatoló félelmet és borzongást. Aki az Alien: Isolation mellett dönt, nem járhat rosszul, hiszen egy végletekig kiforrott, átgondolt és élvezetes játékot kap kézbe, melyben minden eddiginél több múlik a játékoson és döntésein.