A Dragon Quest XI végre megérkezik hazánkba is. A Squre Enix csapata bejelentette, hogy a 2018-as évben eljuttatja Nyugat-Európába is és nem csak Nintendo Platformokra, hanem PS4-re is. A Dragon Quest sorozat egy sokak által kedvelt RPG játék, megfűszerezve egy rendkívül aranyos fantasy világgal. A körökre osztott harcrendeszét a világ minden pontján imádják, így ez ebből a részből sem maradhatott ki. Mint a többi részben itt sem feltétlen egyedül kell végigverekedni magunkat a veszélyes kalandokon, hiszen fű bajtársaink is velünk tartanak, hogy segítségünkre legyenek a harcok során. Ha szereted a Japán RPG-ket, akkor a Dragon Quest XI-nek mindenképp bérelt helye van a polcodon.